2013. május 27., hétfő

I./16. rész- Utólagos névnap

Igyekeztem, hogy elnyerje a tetszéseteket ez a rész és azt hiszem most már mindenki számára kezd értelmet nyerni a blog címe. Iratkozzatok fel, komizzatok:) Legalább 3-5 komi kell a kövi részhez! Megkaptam a blog 2. díját, amit nagyon szépen köszönök! Meg tudjátok nézni a díjak oldalon!:))) Mint már említettem chat- be lehet írni. Nézzetek be az új blogomba, amit egy barátnőmmel írunk: http://gretaeszsofiblog.blogspot.hu/
Lehet pipálni a részek alatt a véleményetek szerint:))
By: Zsófi :*

Egy apró zöld boríték tűnt ki a sok számla és újság közül. Rögtön sejtettem, hogy mi is lehet az. Berohantam a házba, ledobtam magam a kanapéra és türelmetlenül téptem fel a borítékot. Megrémített amit benne láttam, honnan tudhat ennyi mindent rólam egy titokzatos személy?! Ráadásul a betörésről csak Stell-nek, Mayának és Zitának meséltem körülbelül 20 perce... Kezdtem úgy érezni, mintha minden egyes percben itt lenne mellettem és figyelne, de valahogy mégis tudtam legbelül, hogy ő egy különleges ember. Gondolkodás közben egy kávét is csináltam magamnak, mert úgy éreztem mintha élőhalott lennék... 
Kezemben a forró kávéval-aminek nagyon finom illata, mintha beterítette volna a szobát- leülte a kanapéra és ahogy a filmekben szokták bekapcsoltam egy kis halk zenét a tragikus hatás kedvéért. Bár az ötlet nem jött be, de jól tett nekem ez a kis relaxáció.  Mindeközben anya is hazaért , így indultunk is a moziba. 

*Moziban*
Találomra választottunk egy filmet a címe alapján, de már biztos voltam benne, hogy soha többet nem választok találomra... Valami förtelmes ez a film. Arról szól, hogy van egy házaspár akik megerősítik a házassági fogadalmukat, de megcsalja a férje és a nő megöli. Elmebetegek! Ki az aki ilyet talál ki? Na mindegy, ezt is túléltem, mert végig majszoltam a kukoricát mintha csak egy vérszomjas hörcsög lennék, úgy tömtem magamba. Anyu már kezdett kikészülni amikor az innivalóm maradékát próbáltam kiszürcsölni a pohárból, ezt onnan sejtem, hogy hozzám vágott egy marék kukoricát. Szerintem inkább büszkének kéne lennie a lányára- aki mellesleg 19 évesen ilyeneket csinál- mert elfoglalja magát és soha nem unatkozik. Jó bevallom a másik oldalon is van némi (mondom némi!) igazság... Lehet, hogy nem kellett volna szürcsölnöm, de olyan finom volt az a málnás lötty! 
A film után elindultunk a folyosón kifele. 
-Elmegyünk egy kicsit vásárolni? -néztem bociszemekkel anyura, miközben a poharat és a popcorn-os dobozt az óriási kukába dobtam.
-El, csak kérlek ne szürcsölj, vihogj és kölyökkutya szem bevetésre sem különösebben vágyom! Az Istenért, két hét múlva 19 éves vagy! -állt meg a kedvenc boltom előtt. 
Izgatottan indultam el a bolt ajtaja fele, de mikor visszanéztem megláttam anyu szúrós tekintetét, ami nem árulkodott semmi jóról. Azt hiszem próbál letagadni... Sok volt az a kávé suli után. Szerencsémre sikerült teljesen visszafognom magam a vásárlás idejére, ezért még csak ott sem hagyott anya. Tíz perc  kimerítő kutakodás után szemet vetettem egy gyönyörű barackszínű nyári ruhára, ami tökéletesen passzolt az idomaimra.

 Ahogy szokták mondani: mintha rám szabták volna! Nem mintha egoista lennék  ám, de tényleg elállt a szavam. De nem csak nekem, hanem anyának is bővült a ruhatára egy nagyon szép selyem blúzzal, rajta egy apró kis masnival. 
Nem sokkal később elégedetten távoztunk a plázából. 

*Másnap reggel a suliban* 
Azt hiszem ideje lenne beletörődnöm, hogy végzős vagyok és ez az utolsó nap a suliból, ami azt jelenti, hogy palántázhatunk és gazolhatunk a suli kertben... 
Törin 69. óra volt amiről rögtön a göndör szívtiprónk jutott az eszembe, így Anettal az egész órát végignevettük. A tanárnak nem nagyon tetszett, de úgy tűnt, hogy ma kicsit lazább lesz mert mégis ez az utolsó nap. Talán megesett ezen a két hülyén a szíve. -gondolkodtam angolon. Gondolom totál feltűnően bambultam, mert akkor: 
-Zsófi, válaszolnál a kérdésemre, vagy már kiesett a szemed a nagy bambulásban? -kérdezte ingerülten tanár nő. 
-Bocsánat-mondtam rákvörös arccal. Mikor kinyitottam a tankönyvemet a fordítandó szövegnél, tényleg mintha kiesett volna a szemem.

 Ott volt a Big  Ben, amitől elkezdtem hadarni Anettnak, hogy 3 nap és én is ott fogok állni, amit a tanár  szintén nem nagyon díjazott... Ezért az egész órát kint kellett töltenem a folyosón. Nem unatkoztam. "Az a fajta lány vagyok, akinek mindig ott van a telója a kezében a fülhallgató a fülében és az a bizonyos fiú a gondolataiban." 
*Csrrrr* -hozott vissza a valóságba a csengő. Indultunk palántázni. Kaptunk néhány kapát és gereblyét és már neki is állhattunk a kertészkedésnek. 
Borzalmasan fájt a derekam ahogy a tanár mondaná: "Lyuggalás"-tól, ezért átálltam a palántázásra. Amikor készen lettünk három hosszú sorral, mondta a tanár, hogy már csak 15 perc és mehetünk haza, de szokás szerint, mikor letelt mehettünk gazolni. Szerintem senkit nem láttak még olyan élvezettel gazolni, mint ahogy mi tettük. Néha sikerült a gaz helyett a borsót kihúzni tövestől, de nem nagyon csináltunk belőle problémát. Számunkra ez nem volt akadály, mert fogtuk és visszaillesztettük a megfelelő helyre, mintha mi sem történt volna. 
Amint hazaértem nekiálltam pakolni a londoni útra. Bepakoltam minden táncos ruhámat egytől-egyig, ezzel teljesen megtelt egy bőrönd. A lényegesebb dolgaimat még be sem raktam... Kíváncsi vagyok így mi lesz a végére. A fürdőszobában találtam egy rózsaszín dobozt. Kinyitottam és egy újabb levél várt rám benne. 
"Kedves Directionerem! Gyönyörű leszel ebben a ruhában, szeretném ha ezt vennéd föl az első találkozásunkra."
A ruha gyönyörű volt, és nagyon egyszerű. Éppen ez fogott meg benne. Imádom, bár azt kétlem, hogy ebben bárkinek is tetszenék... Nem vagyok én elég szép ehhez. 



Hogy gondolta, hogy ezt vegyem föl az első találkozásunkra,ha azt sem tudom, hogy ki írogat nekem?!-gondoltam. Ideje lenne, hogy végre elárulja, hogy mit akar tőlem és hogy ki ő valójában... Egyre jobban foglalkoztatott, ezért kigondoltam valamit...

2013. május 26., vasárnap

I./15. rész- Tragikus névnap

Tádááá*-* Itt az új rész! 
Nagyon sajnálom, hogy ennyit késtem az új résszel, de mostanában eléggé elfoglalt vagyok. Nagyon örülnék a megjegyzéseknek, feliratkozóknak és a megosztásoknak. Szívesen fogadnék a chat-be kritika oldalak linkjét és csere ajánlatokat. Köszönöm a türelmeteket és a sok-sok látogatót!:) Remélem tetszik a fejléc, most már elkellett, hiszen még csak most fog igazán beindulni a történet. Próbálok hosszabb részeket írni. 

A gondolataim azonnal szárnyalni kezdtek. Minden lehetséges variációt átgondoltam, de senki nem jutott eszembe, aki tudna erről a "Directioner" dologról. 
*Később* 
Éppen az e-mail fiókomban kutattam, amikor megpillantottam egy levelet valami állásról. Megnyitottam és bújni kezdtem a sorokat. Felvettek a tánc csoportba, amibe nyárra jelentkeztem. Természetesen Angliában lenne rengeteg fellépésünk különböző   hírességek koncertjein. Ez nagyon szuper!!! Már elfoglaltságom is lesz bőven a nyárra. De feltűnt egy másik furcsa levél is a postaládámban a sok "Boldog Névnapot!" e-mail mellet. Névtelen feladó... Hát ez már megint mi?! Ez állt a levélben: 
"Remélem örülsz a munkának, és sokat fogsz táncolni. Talán még látni is fogsz engem és együtt dolgozhatunk... Bár erre igen kicsi az esély... Addig is kitartás, Directioner! " 
Bárki is az író, nagyon kedves, csak ne írna olyanokat, hogy biztos ne tudjak rájönni, hogy ki Ő valójában. 
Válaszolgattam a köszöntésekre, ami nagyon sok időmbe telt. Soha nem gondoltam  volna, hogy ennyien odafigyelnek rám. Minden esetre nagyon jól esett. Zajt hallottam lentről, gondoltam biztos anya jött haza. Óriási vigyorral az arcomon vettem a lépcsőfokokat. De mikor leértem nem az történt, amire számítottam... Egy ismeretlen személy állt a szekrény előtt és eszeveszetten kutatott benne, kezében egy golfütővel. A szívem mintha másodpercenként 5-öt dobbant volna. Majd kiugrott a mellkasomból. A lábamat mintha odaszögelték volna a padlóhoz, mozdulni sem tudtam. Szerencsémre nem vett észre a férfi, így volt időm átgondolni, hogy mit is tegyek. Szépen lassan és halk léptekkel elindultam vissza a szobámba. Minden egyes lépcsőfoknál eszembe jutott, hogy mit teszek ha észrevesz és nekem ront... Fellélegeztem amikor az utolsó lépcsőfokhoz értem, így már csak az volt hátra, hogy cselekedjek valami értelmeset. Lábujjhegyen indultam a fürdőszoba fele és az ajtót nagyon lassan kezdtem behajtani, de akkor nyikorgott egy óriásit. Ekkor már nem törődve semmivel becsaptam és kulcsra zártam. Azonnal hívtam a rendőrséget, de nekik sem sikerült megnyugtatniuk, mivel lépteket hallottam egyre közelebbről. Hála az égnek anya gyors hívómon az egyes gomb. 
-Anya, itt van valaki a házban és a fiókokban kutatott, bezárkóztam a fürdőbe-suttogtam, miközben egy könnycsepp gördült ki a szememből. Soha nem féltem még ennyire. Kezem, lábam remegett.
-Rohanok kicsim, hívom a rendőrséget! 
-De...de...
-Semmi de... Már hívom is, és indulok haza. 
Hiába próbáltam neki mondani, hogy már hívtam a rendőrséget, hajthatatlanul kétségbe esett, amit nem csodálok... Eközben matatást hallottam a szobából, majd, hogy elcsukódik a lap-top-om. A fiókok ki be tologatását, és csapódását lehetett észrevenni. 
Törökülésben ültem a fürdőszobában, amikor a kilincs szépen lassan lenyomódott. Hála az égnek bezártam, és a kulcsot is benne hagytam így sehogy nem tudja kinyitni, esetleg ha rám töri. Egyre jobban rettegtem, hogy mi lesz ha berúgja az ajtót. Miért pont velem történik ez?! 
-Tudom, hogy bent vagy -mondta egy ismeretlen férfi hang az ajtón kívülről. 
Én csak tovább hallgattam, de úgy tűnt nem volt valami jó döntés. Az ajtó mozogni kezdett, biztos elkezdte felfeszíteni a zárt. De akkor eszembe jutott egy régi trükk. Kinyitottam az ablakot és elkezdtem kipasszírozni rajta magam. Jobb lábammal az óriási cseresznye fára léptem, ami az ablak előtt volt. Mikor a tekintetem a fürdőszobára tévedett, az ajtó éppen nyitódott. Egyik ágról a másik ágra lépkedve siettem le a fáról, majd odasiettem a bejárathoz. Ekkor már ott állt anya az ajtóban, láthatóan remegett mindene és a száját harapdálva feszülten figyelte, amint a rendőrök bent kutattak a férfi  után. Odarohantam hozzá és a nyakába ugrottam. 
-Anya nyugi! A fürdőszobában van... Ne aggódj el fogják kapni, és nem esett semmi bajom. -hadartam, nyugtatás képpen.
-Jajj, Zsófi! Nagyon aggódtam! Mi történt?
-Semmi... Csörömpölést hallottam lentről azt hittem te vagy az és lerohantam. Azt hiszem többet ne is kell mondanom.  -ekkor a hét rendőr kilépett az ajtón a rablóval együtt. Óriási kő esett le a szívemről. Anyuval még beszéltek néhány szót, addig én bementem és elkezdtem összepakolni, mert ez a gorilla kigyúrt állat mindent felforgatott.  

*Másnap*
Tegnap egész éjjel pakoltunk, mire sikerült élhető állapotba hozni a házat... Mondhatom, ez volt életem legjobb névnapja. De anyuval ma elmegyünk moziba, suli után, hogy bepótoljuk a tegnapit. 
*Csrrrr* -szólalt meg a csengő 6. óra után. Jó kis ébresztőóra... Összeszedtem a cuccaimat és bedobtam a táskámba.
-Helló! -köszöntem el kómásan a teremben maradt srácoktól. Kimentem a folyosóra ahol Stellával, Zitával és Mayával találkoztunk. Átadták az ajándékaikat, majd elindultunk haza. Út közben mindent elmeséltem nekik. 

*Otthon* 
Mikor a leveleket hoztam be újabb meglepetés várt rám...

2013. május 17., péntek

I./14. rész- Csak egy álom

Niall volt az.
-Szia, Zsófi!-köszöntött vidám hanggal.
-Szia! Neked most nem éppen fényképezkedned kellene a rajongókkal?
-De... Szerettem volna beszélni veled. 
-Linda megölte magát. -tört ki belőlem- Hagyott nekem egy búcsúlevelet és három repülőjegyet Londonba. Nem értem miért pont hármat... 
-Jézusom! Mit írt a levélben?-kérdezte. 
Gyorsan felolvastam neki a levelet, amitől ismét elkapott a sírás, de Niall megvigasztalt. 
-Hiányzol! -mondtam szomorúan.
-Te is nekem. -mondtam, de akkor... 
Csrrrr... Reggel van. Ilyen fura álmom még életemben nem volt. Nem is szeretem a One Directiont, így nem nagyon értem hogy miért róluk álmodtam... De abban a pillanatban úgy érzetem, hogy mindent meg kell tudnom Niall-ről. Fogtam a gépemet és kutatni kezdtem. Csak annyit tudtam meg róla, hogy ír és imád enni. Ez bőven elég volt számomra... Nem hiszem el, hogy ezt az egészet csak álmodtam. Elég valóságosnak tűnt, mivel nyáron tényleg megyek ki Angliába és Linda valóban 2 hete hunyt el, ezért vettünk egy-egy jegyet pluszba. Négyen fogunk menni nyáron Londonba! Stella, Zita és Maya majd kiugranak a bőrükből örömükben, de nekem még nagyon fájt Linda elvesztése, így nem tudtam eléggé örülni. De most nem volt időm ezzel foglalkozni, indulnom kellett suliba. Kipattantam az ágyamból és készülődni kezdtem. Rohantam le a lépcsőn. Már kettesével vettem a fokokat amikor hupsz... Elestem a lépcső alján és lefejeltem az ebédlő asztalt. Hát igen ez rám vall... Elkezdtem émelyegni, nem tudtam hol vagyok. A hányinger kerülgetett. De akkor megjelent anya a nappaliban. Amint meglátott a földön ülve rögtön tudta, hogy valami nincs rendben. Odasietett hozzám és kivitt az autóhoz úgy ahogy voltam, ami nem volt más mint egy pizsama és nyuszis mamusz. A hajam olyan volt, mintha egy macska koptatta volna rajtam a karmait. Beültetett az anyós ülésre és már indultunk is a kórházba. Egy férfi lámpával világított és követnem kellett a fényét a szememmel. Még elvégeztek rajtam néhány vizsgálatot és megállapították, hogy agyrázkódásom van. Jobban nem is kezdődhetne ez a nap! Bent kellett töltenem a napot a kórházban, ami igazán nem tetszett nekem, de hát nem tudtam mit tenni. Az egész nap azzal ment el, hogy letöltögettem One Direction számot és kutattam utánuk. Mi mindenre jó egy okostelefon?! Estére azt vettem észre, hogy szépen lassan megkedveltem a zenéjüket és magukat a srácokat is. Nehezen tudtam elaludni, folyamatosan a szuper álmon járt az eszem. Már csak egy hét és indulunk is... 

*Másnap reggel*
Anya keltett, hogy mennünk kell haza. Az orvos azt mondta, hogy minden rendben van, így indultunk is. De előtte összeszedtem a kis túlélő csomagomat. 
Beszálltunk az autóba és már száguldottunk is végig a városon. A házunk elé érve anya kirakott és elmondta, hogy csinált nekem ebédet és hogy mit hol találok. Komolyan úgy bánik velem mintha nem is itt laknék 19 éve... De aranyos volt ahogy aggódott értem. Nyomott egy puszit a homlokomra és már indult is dolgozni. Odakullogtam az ajtóhoz és kutatni kezdtem a táskámban a kulcs után. Sehol nincs... Ilyen is csak velem fordulhat elő. Itthon hagytam, hiszen amikor mentünk a kórházba anya zárt. Még kerestem egy kicsit, hátha mégis ott van. Mivel a remény hal meg utoljára! De ezt most benéztem... Hívhattam fel anyut, hogy jöjjön vissza és nyissa ki nekem az ajtót, vagy az egész napot a házunk előtti csövezéssel fogom tölteni. Nem volt más választása, minthogy hazajön és beenged. Most már szokásomhoz híven elővettem a fülhallgatómat és bekapcsoltam a Rock Me-t és közben az utcai történéseket figyeltem. Körülbelül 20 percet töltöttem így, mire anya odaért és megmentett egy totál unalmas naptól. 
-Nem hiszem el! Megint elkések a munkahelyemről! -mondta feszülten. 
-Bocsi, anya...-mondtam megszeppenve. 
Kirobogott az ajtón és már el is tűnt az autó. Úgy tűnik tényleg nagyon sietett. Elindultam a szobám irányába, fel a lépcsőn és a második ajtó balra. Befeküdtem az ágyamba de a TV-ben nem találtam semmi jót, így tovább hallgattam a zenét. Alig 5 perc után már el is aludtam. 

*2 órával később*
Mikor felébredtem lementem egy bögre teáért, de éppen amikor öntöttem ki magamnak, csengettek. Az ajtóhoz siettem, de mire kinyitottam már nem volt ott senki. Jól megnéztem az utcát, de egy árva lélek sem volt ott. Akkor megpillantottam a földön egy aprócska kis dobozt.

 Felkaptam és már mentem is be. Közelebbről megszemléltem és feltűnt, hogy rajta van a nevem. Már nagyon foglalkoztatott, hogy mi is lehet benne. Izgatottan nyitottam ki a dobozt, amiben egy kis cetli volt. Ez állt rajta:
"Boldog Névnapot Directioner!" 
Teljesen ki is ment a fejemből! Ma van a névnapom... Vajon ki küldhette a nyakláncot? És miért nem írta rá a levélre a nevét?! 


Bocsi, amiért ilyen későn hoztam és rövid. Változtatunk egy picit mostantól 5 komment kell majd a következő részhez. Iratkozzatok fel és osszatok meg:)
Puszi

2013. május 11., szombat

I./13. rész- Már csak az emlékek maradtak

Másnap reggel már kezdtem visszarázódni az unalmas és szürke hétköznapokba. Szokás szerint elkészültem fél nyolcra, felkaptam a táskámat és már indultam is. Út közben csatlakozott hozzám Maya, Stella és Zita. Örültem, hogy nem egyedül kellett suliba mennem, a gondolataimba merülve, mert abból csak újabb problémák születtek volna. Olyan jó volt valakivel nem csak a gondokról beszélni. Élveztem a lányok társaságát, és még meg is tudtak nevettetni, ami ilyen időszakban nem egyszerű feladat. 
-Lányok, tudjátok nem voltam hétfőn suliba és lemaradtam az osztályfőnöki óráról. Szóval mi lett az osztály kirándulással? 
-Ja! Még nem is mondtuk milyen szuper lesz az utolsó osztály kirándulásunk? -érdeklődött Stella meglepődötten. 
Megráztam a fejem válasz gyanánt.
-Nagyon király lesz! -mondta Zita lelkesedve.
-Anglia egy nagyon kicsi városába megyünk, közel Londonhoz.- bökte ki Maya.
-Mikor? -kérdeztem elképedve.
-Jövő héten pénteken, és elvileg szerdán jövünk. 
Lehet, hogy hamarabb látom Niall-t mint gondoltam.
-Négy kis faházban leszünk és persze külön a fiúk és a lányok. Napi egy óra kimenőnk lesz, de nem szabad elhagyni a várost, ami nagyon apró...-mondta Zita kifigurázva a tanárokat. Na jó, talán mégsem láthatom Niall-t. De legalább közelebb leszek hozzá, és ez remélem egy kicsit meg fog nyugtatni... Vagy talán azon fogok őrlődni éjjel- nappal, hogy milyen közel vagyok hozzá és nem láthatom. Feltűnt az utca végében az iskola épülete. Az órámra  tekintettem, de nem volt valami bíztató, amit láttam. 
-Csajok, három perc múlva becsöngetnek. -mondtam, és gyors léptekkel közeledtünk a suli felé. Épp beértünk az osztályba csengetésre. Elkezdődött az irodalom, de nem is tudom, hogy mit vettünk, mivel végig leveleztünk a lányokkal. A nap gyorsan eltelt és már meg is feledkeztem Niall és Linda hiányáról. Nem tartott sokáig... Délután sajnos vissza kellett térnem a fájdalmas és szomorú valóságba. Feketébe öltöztem és bementem Pestre. A temető felé vettem az irányt. Sok magába fordult, gyászoló hozzátartozó egyre csak sírt. A temetés nagyon szép volt, amit Linda meg is érdemelt. Pont mikor indultam volna haza, Linda anyukája megállított. 
-Szia, Zsófi! -köszöntött bánatos tekintettel. Ő már mindenkijét elvesztette... A férje elhagyta és Linda, hát ő öngyilkos lett. 
Csókolom! Részvétem...-mondtam elcsukló hangon.
-Köszönöm. Csak ezeket akartam odaadni neked -majd előhúzott a táskájából három repülőjegyet- Linda asztalán volt ezzel a levéllel -átnyújtott egy babarózsaszín borítékot nekem címezve. 

-Köszönöm szépen!
-Semmiség... Vigyázz magadra!
-Csókolom! 
Futni kezdtem, mert 10 percem volt a busz indulásáig. Felszálltam a buszra, megmutattam a bérletemet és beültem leghátra. Leraktam a mellettem lévő ülésre a táskámat, hogy véletlenül se üljön oda senki. Remegő kézzel bontottam ki a borítékot: 
"Kedves Zsófi! Remélem örülsz a jegyeknek és nem szomorkodsz miattam. Így csak jobb nekem. Nem bírtam tovább anyuék folyamatos és örökké tartó veszekedését. Nem volt értelme az életemnek. Nagyon szeretlek, és remélem élvezni fogod a londoni utat. Puszi: Linda"
A könnyek patakokban folytak végig az arcomon. Már hogy ne szomorkodnék miatta?! Hirtelen még azt is elfelejtettem, hogy hol is vagyok. De abban a pillanatban nem is érdekelt. Nem gondoltam volna soha arra, hogy Linda megölje magát... Nagyon hiányzott. Most még Niall is eszembe jutott, de nem szabadott elhagynom magamat. Letöröltem a könnyeimet és a hátralévő időben a Little Things-t hallgattam. Ez legalább éreztette velem, hogy Niall szeret és felidézte a koncerten azt a bizonyos pillanatot amikor megcsókolt. 
Késő este volt mire hazaértem. Apuék éppen filmet néztek. Nyomtam egy puszit az arcukra és jó éjszakát kívántam, majd szépen komótosan felbattyogtam az emeletre. Ledobáltam a fekete öltözetemet a földre és beálltam a zuhany alá és csak gondolkodtam... Mire észbe kaptam, már másfél órája a gondolataimba merülve álltam a meleg vízben. 
Úgy döntöttem naplót fogok írni. Bár inkább történelmet, ahogy a kedvenc idézetem mondja: "A jó kislányok naplót írnak, én történelmet." De valahogy nem nagyon megy ez... Lehet, hogy kellene egy minta vagy súgó, mint az internetes programokban. Eddig ez áll a kis könyvben: "Kedves Naplóm! Ma temetésen voltam és megkaptam Linda jegyét, bár nem érte miért volt neki rögtön három." 
Elég béna... De szerencsére azt mindig tudtam, hogy Niall éppen mit csinál. A 1D oldalak folyamatosan posztolják a képeket és videókat és híreket. Éppen most lett vége a berlini koncertjüknek. Valószínűleg most fényképezkednek a VIP jegyes rajongókkal, így még felhívni sem tudom. Folyamatosan van valami elfoglaltsága, így mióta elmentek nem is beszéltünk. Szomorúan könnyekbe temetkezve bújtam be az ágyamba. Egy jó ideig csak forgolódtam, akárhogy próbáltam aludni ne ment. Csak sírtam és sírtam. Betettem a fülhallgatómat a fülebe és bekapcsoltam a Stand Up-ot. Már másodjára hallgattam végig a zenelistámat, amikor megcsörrent a telefonom. 

Remélem tetszik, legalább 3 komi és jön a kövi rész . Iratkozzatok fel:)
Puszi

2013. május 10., péntek

I./12. rész- Ledöbbentő nap

Az arcomon egy kezet éreztem. Lassan felnyitottam a szemem, Niall-t láttam szomorú arccal. Jajj ne!-kaptam észbe- ma mennek vissza Londonba. 
-Jó reggelt! Bocsi hogy felkeltettelek, de személyesen akartam elbúcsúzni. -mondta még mindig savanyú arccal. 
-Szia, Manó! Örülök, hogy felébresztettél. Nagyon szeretlek és amint lehet gyere el hozzám! Július elején megyek, addig is ne csalj meg...-mondtam könnyekkel teli szemmel. 
-Niall mennünk kell-szólt Paul. Csókot hintettem Ír Manóm ajkára és kikísértem az ajtóig, majd megöleltem a srácokat is és már szálltak is be a piros buszba. Pár másodperc után elindult a motor és már csak az emlékek maradtak számomra. Mintha csak a szél fújta volna el a port. Nagyon fájt, hogy csak ilyen kevés időt tölthettünk együtt. De ezt most el kellett hessegetnem és összeszedni magam, mert az élet még sajnos nem állt meg. Nekem mint minden szürke keddi napon, ma is suliba kellett mennem. Reméltem, hogy valami el fogja terelni a figyelmem... A szobába mentem felöltöztem és összepakoltam a cuccaimat. Nagy nehezen betettem a nyakamba a Niall-től kapott láncot a szívecskés  medállal... De a törött kezem is csak Niall-re elékeztetett. Beágyaztam minden szobában, de amikor Louiséba értem megpillantottam Kevint. Hoppá! Lou itt felejtette! Tárcsáztam Niall számát és közöltem hogy a galamb itt maradt, de Niall adta Loui-t és közölte, hogy direkt hagyta itt. Azt mondta azért, hogy lehessen valami valós és megfogható emlékem róluk. Ez nagyon kedves volt tőle, de ettől csak még jobban éreztem a hiányukat. Megmosakodtam, fogat mostam és sminkeltem, de valahogy még mindig nem éreztem azt hogy most már indulhatok... Berohantam a "szobánkba" és megszagoltam a párnát, amin még teljesen tisztán érezhető volt Niall illata. Ez hiányzott. Már készen is álltam távozni. Felkaptam a bőröndömet és Kevint, becsuktam magam után az ajtót és kulcsra zártam. Leadtam a portán a szoba kulcsot és már rohantam is haza. Gyorsan ledobtam a bőröndömet, bepakoltam az iskolatáskámba és megkértem anyut, hogy fuvarozzon el. De nem úsztam meg a kérdezgetést...
-És most jól tudom, hogy visszamentek a barátocskáid Londonba?
-Igen...-mondtam kicsit unottan.
-Mikor fogjátok látni egymást? -érdeklődött.
-Anya, nem tudom és ne beszéljünk erről... Egyszerűen hiányzik és szeretem. -sírtam el magam.
-Ez a nap is jól kezdődik -mondta anyu sóhajtva. 
De mégis hogy kezdődne, hiszen most lépett le a pasim és a bandája Angliába...? -gondoltam idegesen. Amint feltűnt az iskola épülete, azonnal letöröltem a könnyeimet, nehogy valaki gyanakodjon és mert amúgy sem szeretem ha sírni látnak. Nyomtam egy puszit anya arcára és kiszálltam az autóból. Hallottam anyutól egy halk "kitartás"-félét és becsuktam az ajtót. Gyors léptekkel közeledtem az ajtó felé, berontottam az osztályba és szokás szerint levágtam a táskámat a leghátsó padsor bal oldali padjára. Kipakoltam az első órára és vittem tovább a táskámat, de Mayát is elhívtam beszélgetni. Kivittük a cuccainkat a szekrényünkbe és közben elmeséltem neki anya kérdezősködését. Szerinte is csak segíteni akart csak a szülők ezt valahogy mindig elég fura módon teszik... Becsöngettek...Neee...
Meglepően gyorsan eltelt mind a hat órám. Elindultam haza, de mikor a város közepére értem letámadt egy lány. Fojtogatni kezdett, már pont amikor alig kaptam levegőt hirtelen, nem éreztem már a szorítást a nyakamon. Egy srác lenyugtatta a lányt, akit mint kiderült Emmának hívtak. 
-Jól vagy? -kérdezte a fiú. 
-Igen, jól...-mondtam levegő után kapkodva. 
Michael, a srác aki segített, azt is elmondta hogy azért fojtogatott Emma, mert meglátta a címlapokon a rólam és az Ír Manómról készült képet, ami akkor készült amikor betörték Niall autójának ablakát. Amikor egy utolsó pillantást vetettem a lányra beugrott! Ő volt az a lány aki Niall iratait tartotta a kezében. Féltékeny volt, értem. De ezt a lányt már kezeltetni kéne! -gondolkodtam. 
Otthon megírtam a házit, de tanulni nem tudtam, mivel folyton Niall járt a fejemben. Vajon mit csinálhat most? Hiányzom neki? Megcsörrent valahol a mobilom. őrülten kutatni kezdtem a táskámban. Természetesen a legaljában volt, hol máshol lenne... 
-Halló! -szólt bele egy ismeretlen hang- Maga Zsófia Hamilton?
-Jó napot! Igen, én vagyok. Mi történt?
-Szia, én vagyok Linda anyukája, Emily -szipogást hallottam, mintha sírna...
-Csókolom! 
-Linda elhunyt...-hallottam egy elcsukló hangot sírásba átmenni. 
-Mi...mi? Hogyan? -mondtam sírva.
-Végzett magával.
-Részvétem... 
Emily letette a telefont, én csak összegörnyedve sírtam a kanapén ülve. Mi az, hogy végzett magával? 
Bementem a szobámba, bebújtam az ágyba és álomba sírtam magam. Átaludtam a délutánt és az egész éjszakát. Eléggé megviseltek a történtek. Úgy éreztem már csak azért kell élnem, hogy még egyszer láthassam Niallt. 
Iskolába sajnos gyalog kellett mennem, de minden egyes pillanatban rettegtem, nehogy újra valami sokkoló hír jusson el hozzám. Az első órám földrajz volt, csak jegyzeteltem... Tesit végig kellett futnunk, amit utálok... A másik öt óra pedig csak eltelt. Már arra sem emlékszem hogyan... Egész nap a gondolataimba voltam merülve.

Remélem kapok legalább 3 komit, és lehet feliratkozni valamint megosztani is. Nézzetek be  az új blogomba, amit egy barát nőmmel csinálunk:) 
Puszi

2013. május 8., szerda

I./11.rész- Utolsó nap Mo.-n Niall-el

Másnap arra ébredtem, hogy a srácok ránk ugrottak és ordítoztak. Nem valami jó élmény...
-Hahó! Ma sulija van a csajodnak, Niall! Zsófi ugrás ki az ágyból fél nyolc van! El fogsz késni!-kiabálta Harry rajtunk fekve. 
-Még ennem is kell! -kelt fel rémülten Niall. 
-Jézusom, srácok! Miért nem keltettetek egy órával korábban?! -pattantam ki az ágyból, ledobtam az alvós ruhát és felkaptam egy farmert és egy pólót, és ezúttal totálisan nem foglalkoztam azzal, hogy a srácok ott vannak-e vagy sem. 
-Niall, gyorsan csinálok valami reggelit. Addig szedd össze magad, hogy miután megetted rögtön indulhassunk is! -nyomtam egy jó reggelt puszit a szájára, és elmentem a fürdőszobába nyomtam egy kis fog krémet a fogkefémre. Be is raktam a számba és indultam a konyhába, hogy csináljak reggelit. Kivettem tíz tojást a hűtőből összetörtem, felvertem és már raktam is a serpenyőbe. Megsóztam raktam bele néhány kis kockára vágott sonkát, mivel így imádja Niall. Kiöblítettem a szám megmostam az arcom, bevittem a reggelit Niall-nek. 
-Jó étvágyat!-mondtam és mentem rendbe szedni magam. Összefogtam a hajamat egy kontyba és raktam bele egy csatot, amin volt egy pöttyös kis masni. 
-Niall! Indulhatunk -kiabáltam neki. 
-Megyek! -és már hallottam is a lépteit. Berohantam a táskámért és már indultunk is. 
Amikor odaértünk, mindenki nagyon megbámult mikor kiszálltam az autóból. Gondolom látták a búcsú puszit... Na mindegy. Bementem az osztályba elültem a helyemre. 
-Szia, Stella! Ráérsz ma délután?
- Szia, persze. Miért?
-Helló! 7:45-kor keltem...Nagyon kellett kapkodnom hogy beérjek -mondta Zita. 
- Én is elaludtam. Ráérsz délután? -érdeklődtem.
- Igen.
-Nem jöttök át filmezni?
-Már hogy a francba ne!-vágták rá egyszerre. Elkezdődött az óra. Nagyon unalmas volt az egész délelőtt, hiszen már hozzászoktam a tartalmas napokhoz. Amint vége lett az utolsó órámnak, felhívtam Niall-t, hogy jöjjön értem. Nem sokkal később már meg is érkezett. Amíg vártam rá, folyamatosan azon rágódtam, hogy ez az utolsó napom vele és holnap megy vissza Londonba. Tudom, hogy azt ígérte, amint tud eljön hozzám, de ez nem nyugtatott meg, hiszen folyamatosan turnéznak. De az a szerencse, hogy nyárra megyek ki Lindával Angliába, és végre találkozhatok velük. Megjött az Ír Manóm! Bepattantam mellé a kocsiba és már száguldottunk is. 
- Niall, ma nem lehetne, hogy egy kicsit átmenjünk hozzánk? 
- De, persze-és a házunk felé vette az irányt. Reméltem, hogy minden úgy sül el ahogy terveztem. Zita és Stella már ott álltak a házunk előtt, így csak felvettük őket. 
-Niall, kérlek vegyük fel a lányokat! Közös programot szerveztem már a srácokkal, de persze csak ha nem baj!
-Nem, persze hogy nem. Szerintem a srácok sem fogják ellenezni -mondta nevetve. 
-Sziasztok lányok! -köszöntünk. 
-Helló! 
-Stella, te már ismered Niall-t. Zita ő itt Niall Horan, a barátom, Niall, ő itt Zita a barát nőm. 
-Hi -köszönt Niall.
-Öhm...Ő az a Niall? Amúgy szia-mondta mosollyal az arcán. 
-Igen én az a Niall vagyok. -Elindultunk a szállodába. Bementünk az ajtón és fel a lépcsőn. 
-Helló srácok! Ők itt Stella és Zita. 
-Sziasztok! -köszöntötték a srácok őket. Bementünk a nappaliba és megnéztük az Őrült, dilis szerelem című filmet. Nagyon jó volt, de sajnos a lányoknak menniük kellett, így hatan maradtunk. Liam-el összedobtunk vacsira egy kis gofrit, ami úgy tűnik ízlett a társaságnak, mert 3 perc után egy morzsa sem maradt.
-Niall, menjünk aludni. Nagyon elfáradtam -panaszkodtam. 
-Menjünk, én is eléggé fáradt vagyok -majd elindultunk a szobába. Megfogtam a törölközőmet és elindultam a fürdőszobába. De Niall megfogta a kezem.
-Hé! Hova mész? -mondta és csókolgatni kezdett. 
-Zuhanyozni, te nem jössz? -átmentünk a folyosón és jobbra a harmadik ajtón bementünk a fürdőbe. Ledobáltam magamról a ruhát és azonnal beálltam a zuhany alá, rögtön utánam Niall. Lezuhanyoztunk, körbecsavartam magam a törölközőmmel és már indultunk is vissza a szobánkba. Niall a térd hajlatomba tette a kezét és körülfonta a lábaimat a csípője körül, majd forró csókokkal árasztotta el az ajkamat és a nyakamat. Bevitt a szobába és az ajtót kulcsra zárta.

Remélem ez a rész is elnyeri a tetszéseteket, és kapok legalább 3 komit:)
Puszi

I./10. rész- A csók...

-Zsófi, gyere már! Mennyi ideig akarsz még készülődni? -hallottam Louis türelmetlen hangját.
-Mindjárt kész vagyok -mondtam és tovább sminkeltem magam fehérneműben. 
-Egy órája is ezt mondtad -válaszolt Lou. Én csak hallgattam, amikor valaki megfogta a csípőmet. Niall! Megfordultam és már meg is csókoltam. De mikor kinyitottam a szemem valami nagyon nem stimmelt... Harry állt előttem, és az ajtóban Niall az egészet végignézte az ajtó előtt állva. Mérgesen nézett rám, de én nem találtam a szavakat. Becsapta ránk az ajtót és már csak a gyors lépteit hallottam. 
-Niall várj! -rohantam utána. Végig a fiúk előtt egyenesen ki az utcára. Ekkor ő már az autójában ült, amit akkor hoztak vissza megjavítva. Azon nyomban bepattantam mellé az anyósülésre.
-Niall, kérlek! Amikor Harry megfogta a csípőmet, azt hittem te vagy az és már csak miután megcsókoltam és kinyitottam a szemem, akkor láttam hogy ki is áll előttem. Nem akartalak megbántani. Nagyon szeretlek! -mondtam sírva. 
-Nem kell mentegetőzni...Miért játszadozol velem? -mondta mosolyogva amit nem nagyon értettem.
-De én tényleg...-de nem hagyta, hogy befejezzem a mondatot, hiszen a legcukibb módon hallgattatott el. Soha nem csókolt még így...
-Miért kell velem játszadoznod? Akarlak! 
-De akkor miért rohantál el? -kérdeztem értetlenül.
-Mert mégis rossz volt látni ahogy éppen az egyik legjobb haverommal smárolsz, még ha tévedésből is...-mondta fura ábrázattal.
Amilyen szorosan csak tudtam, megöleltem és hogy tekintettel legyen rám besiettünk a házba... Remélem nem láttak sokan... 
-Hm...Zsófi, ez nem volt semmi!-mondta Harry, amint beléptünk az ajtón. Zayn-nek és Louis-nak elkerekedett a szeme a látványtól. Nem tudom eldönteni, hogy bóknak vagy sértésnek vegyem... 
-Zsófi, szerintem most már döntsd el, hogy miben mész ha már kielégítetted Harry vágyait...-mondta Niall kissé mérgesen. Besiettünk a szobámba, de az nem kerülte el a figyelmemet, hogy Niall vetett egy utolsó lenéző pillantást Harry-re mielőtt bementünk a szobaajtón. 
-Odamentem a bőröndömhöz és kipakoltam egy- két variációt az ágyra. Csak bámultam őket, hátha jön az ötlet. De ezúttal tényleg Niall fogta meg a csípőmet.
-Ugye hogy én jobban csinálom ez a csípőfogás dolgot mint Harry? -majd csókolgatni kezdte a nyakamat. Megcsókoltam, hátha ez megfelel egy válasznak. De igaza volt tényleg sokkal jobban csinálja -gondoltam. Odarohantam az ágyon lévő ruháimhoz és visszadobtam az egyik ruha összeállítást a bőröndömbe. Felvettem a másikat miközben, Niall tiltakozott hogy ezekre a csodákra nehogy rakjak valamit a melltartón kívül. 
-Na jó ez csinos! És még látszanak is. Csak helyettem ne Harry-nek mutogasd -kacsintott egyet. Rögtön elpirultam... Megfogta a kezem és már indultunk is a srácokhoz.
-Na végre!-kiáltott fel Louis. Láttam, amint Zayn megböki a mellette álló Harryt, aki nyomban odajött Niall elé és belekezdett mondandójába. 
-Niall, szóval én tényleg nagyon sajnálom az előbbit, de ez a lány egy csoda -mért végig- Ne haragudj, kérlek! -Niall csak bólintott és megölelte. 
-Harry, én esküszöm azt hittem, hogy Niall vagy! -mentettem a menthetőt. 
-Nehogy bocsánatot kérj azért, amit még élveztem is! -mondta perverzen. De ez Niall-nek nem nagyon tetszett, ezért megköszörülte a torkát figyelmeztetésképpen. 
-Bocsi -mondta Harry. 
-Most már tényleg induljunk, mert már sok időnk beletelt ebbe a "Zsófi fehérneműben kivel csókolózik" dologba -mondta Zayn- bár jó volt a műsor -Liam csak magában kuncogott. Elindultunk a fiúk buszához, de amikor beléptünk elállt a szavam. Óriási volt, körbe kanapéval nagy plazmatévével!
-Hú, srácok ez király! -mondtam. Mentünk a hullámvasúton amit végigvisítottam, de  nagyon élveztük. Az óriáskerék is szuper volt! Hazafele elmentünk Stellához a háziért, ahova bejöttek a srácok is. 
-Szia, Stella! Meg tudnád mondani nekem a mai házit? 
-Persze! Gyertek be...-láttam a megdöbbenést az arcán, hiszen ő nem valami nagy fan. Leírtam a házit bemutattam Stellát a srácoknak, de őket már nem kellett bemutatnom, hiszen elég sokat áradoztam Stellának, hogy tudjon mindent róluk. Kicsit még beszélgettünk, de aztán mennünk kellett, mivel rám még várt csomó bepótolni való házi. De még egy jó dolog kisült a mai napból. Van új háttérkép a telómon:
Remélem tetszik és bocsi, hogy ilyen későn hoztam. Mint mindig, most is legalább 3 komi kell a következő részért. :) 
Puszi

2013. május 5., vasárnap

I./9. rész- Nagy balhé, majd egy tökéletes nap kezdete

Kint minden hemzsegett a rajongóktól és az újságíróktól. A vakuk egyre csak villogtak, amitől már csak foltokban láttam. Megpillantottam Niall autóját aminek az ablaka be volt törve és mellette állt egy rajongó golfütővel és Niall irataival a kezében. Érthető, hogy imádják de ez már túllépett minden határon! Hogy lehetnek képesek ilyesmire?! Megállt az utcán egy fekete autó, és hirtelen kipattant belőle Paul még néhány biztonsági őrrel. Odasiettek hozzánk, kikapták az őrült rajongó kezéből a golfütőt és a papírokat és visszamentünk a házba. Amint észhez tértem, feltűnt hogy Niall sír. Én sem cselekedtem volna máshogy. Nem bírnám amit ők nap mint nap átélnek. Beesteledett mire eltűntek a rajongók. Amikor kimentünk az ajtón még volt ott egy- két lány, de ők teljesen nyugodtan gubbasztottak a fűben. 
-Szia, mi a neved? -kérdezte Niall az egyikőjüktől. 
-Enikő- mondta félénken a lány és látszott az arcán hogy eléggé meglepődött. Niall kivette a kezéből a kis füzetet és a tollat, aláírta és már indultunk is. Beültünk a fekete autóba, ami belülről meglehetősen nagynak tűnt. 
-Niall, minden rendben? 
-Igen, Zsófi semmi baj...Csak kicsit kiborultam, de már semmi gáz. Paul ura a helyzetnek. -válaszolta savanyú arccal- Ugye, Paul?- Paul csak megértően bólintott. 
Bementünk a hotelbe és lepakoltuk a cuccaimat a szobában, majd csatlakoztunk a srácokhoz. Éppen Louis nagy kedvencét, a Grease-t nézték. Az első húsz perc után elaludtam Niall mellkasán. 
Reggel a nagy ágyunkban ébredtem, Niall ezúttal mellettem feküdt. Nyomtam egy apró puszit az arcára, majd gyorsan felvettem az ingét, ami óriási volt rám, de gondoltam végre én is átélhetem azt amit a lányok a filmekben. Kimentem a konyhába, ahol Liam már javában szorgoskodott.
-Jó reggelt! -köszöntöttem. 
- Neked is!-mondta mosolyogva. 
-Hogy aludtál?
-Gondolom, te jól. Elég fáradtnak tűntél, főleg amikor bealudtál a film közben. -mondta, majd kacsintott egyet. Kinyitottam a hűtőt, hogy lássam miből élünk. Volt benne paradicsom, saláta sajt és rántott hús, ami a tegnapi vacsiból maradt. Felszeleteltem a hozzávalókat majd rápakoltam egy- egy szelet kenyérre és csináltam mellé teát. Tálcára raktam, majd visszasiettem a szobába, mert izgultam hogy közben felkelt-e Niall. De szerencsém volt. Leraktam az éjjeli szekrényére a reggelit. Csípőjére ültem és csókolgatni kezdtem ajkát, amitől szeme lassan felnyílt és mosolyra derült a szája. 
-Jó reggelt, Manóm! -mondtam vidáman. 
-Jó reggelt!-majd megpillantotta a tálcán sorakozó finomnak tűnő szendvicseket és rögtön felvillanyozódott. -Ezt nekem csináltad?-kérdezte édes hanglejtéssel. 
-Igen, ezt mind neked csináltam. 
-Köszönöm! -leültem mellé az ágyba és enni kezdtünk. 
-Hm, ez nagyon finom! -mondta a szendvicset ízlelgetve. 
Semmi nem maradt a reggeliből. Még egy kicsit fetrengtünk az ágyban, és tervezgetni kezdtük a napunkat. 
-Úr Isten! Hétfő van!
-Igen, és? -kérdezte Niall lazán. 
-Nekem már rég az iskolában kéne ülnöm! -mondtam frusztráltan. 
-Áhh, Zsófi... Anyukád leigazolta, már ezt is megbeszéltem vele. 
-Huh, köszi Niall! Imádlak! Na akkor most szedjük össze magunkat és menjünk el vidámparkba! Még a gyerek koromat élem! -mondtam nevetve. Niall nevetett egy jót majd csókot nyomott a számra.

Remélem tetszik! Legalább 3 komi. Puszi

2013. május 4., szombat

I./8. rész- Első nap a srácoknál

-Ennyire nem élvezted? -lepődött meg az illető.
-Sajnálom, Niall! Azt hittem Harry vagy...-vörösödtem el.
-Harry markol, ezt jobb ha megjegyzed-mondta nevetve.
-Vettem- majd megcsókolt, aminek hatására beletúrtam a hajába. Egyre jobban beindult...Ekkor már szorosan magához ölelt. 
-Elnézést, de ez itt egy kórház! - jelentette ki a doktor, aki már eleve totálisan agy betegnek nézett. Honnan került ez elő ilyen hirtelen? Még csak egy ajtó nyitódást sem hallottam. Mi csak bámultunk elképedve, ő meg dúlt-fúlt mérgében. Mit kell ezen ennyire felkapni a vizet? Csak csókolóztunk... 
-Na mindegy. Csak azért jöttem, hogy közöljem elhagyhatja a kórházat. 
-Köszönöm. -olyan gyorsasággal távozott, mintha csak tüzes nyíl elől futott volna. Igaza volt Niall-nek tegnap, ebbe a kórházba sem jövünk többet. Vállára vette az Ír manóm a táskámat, és kimentünk a kocsihoz. Út közben bömböltettük a zenét, így nagyon gyorsan teltek a percek. Mire észbe kaptam már ott is voltunk a hotel előtt. De azt hittem hozzánk megyünk! Itt nem stimmel valami! 
-Niall, mi miért ide jöttünk? Nem hozzánk megyünk? 
-Mivel nem sokára megyek vissza Londonba minden percet veled szeretnék tölteni, ezért beszéltem apukáddal, amikor vitte be neked a virágot és nálunk töltheted még ezt a három napot-felelte, és kivillantotta a már tökéletes fogsorját. 
-Annyira szeretlek! Ja, és még meg sem köszöntem a nyakláncot! Nagyon tetszik!
-Örülök, hogy tetszik! -majd bementünk az ajtón fel a lifttel egyenesen a negyedik emeleten lévő lakosztályba. Amint beléptünk halk suttogást hallottam, így már azonnal tudtam, hogy készülnek valamire. Végigmentünk a folyosón, a konyhába lépve gofri illatot lehetett érezni. A szívem kihagyott egyet, amikor a fiúk elénk ugrottak.

-Helló, 3 napos lakó társ! -ordították egyszerre. Harry tartott a kezében egy tálat rajta sok-sok gofrival, ami Nutellával van megkenve. Már ha ránéztem jóllaktam!
-Srácok, ez nagyon kedves tőletek! De az csak három nap, emiatt nem kellett volna ekkora felhajtás! 
-Dehogynem! Hiszen már te is hozzánk tartozol!-mondták. 
-Köszi, de most elvonulhatnánk egy picit, hogy a lényegesebb dolgaimat előpakoljam? -kérdeztem.
-Persze, csak siess mert kihűl a gofri! -parancsolt rám Louis a tálra mutatva. Kacsintottam egyet, és már le is léptünk. A folyosó bal oldalán a második szobába vezetett Niall. 
-Remélem tetszik a szoba!
-Már hogy ne tetszene Niall? Főleg mert veled lehetek itt-feleltem. Kivettem a törölközőmet, a fogkefémet, de a kezembe akadt a nyaklánc "A te Ír Manódtól" felirattal. Niall észrevette, hogy babrálok vele, mert nem tudom a nyakamba tenni a kezem miatt, ezért kivette a kezemből és gyengéden a nyakamba rakta és végigsimította az oldalamat, majd csókot hintett a nyaklánc mellé és valami olyasmit dünnyögött, hogy "szeretlek és soha nem akarlak elveszíteni". Én erre csak egy öleléssel válaszoltam. De túl tökéletes volt a pillanat, azonnal benyitott Harry, hogy menjünk enni. Hát így is cselekedtünk, mert már olyan volt mintha egy hónapig éheztettek volna, de eddig eltereltük erről egymás figyelmét... 
-És ki sütötte?-érdeklődtem, az asztalnál ülve.
-Zayn-felelte Liam. Pedig azt hittem a palacsintás eset miatt, hogy nem tud sütni... Na mindegy is. Kaja után átugrottunk hozzánk egy pár holmimért. Út közben Niall végig azt ecsetelte, hogy ő mindig is úgy gondolta, hogy neki ír felesége lesz, de most hogy megismert engem, gondolni sem merne rá. Bevallom, majdnem elolvadtam mikor ezt mondta, de néhány kérdés felmerült bennem.
-Miért hoztál nekem rózsát a koncert előtt? 
- Mert engem anya jó modorra nevelt. Egy lány után nem fütyülünk az utcán, hanem udvarolunk neki. Nem vagy kutya, hogy egy füttyentés miatt rohanj utánam. Amikor először megláttalak a szemem felcsillant. Tudtam hogy nekem te kellesz.
-Na most már ne kínozz...Elég volt a bókokból. -beálltunk a ház elé, bementünk és mivel nem volt otthon senki tényleg csak felmentünk a szobámba hoztam kivettem a szekrényemből néhány ruhát és egyet felkaptam. Ezúttal Niall-nek csillant fel a szeme mikor levettem a pólómat. Rohantunk le a kocsihoz, de mikor kiléptünk az ajtón elég nagy botrány fogadott...

A következő, részért szintén 3 komi kell. Remélem tetszik, és aki teheti légyszi ossza meg az oldalt:) Bocsi hogy rövid lett... Puszi

2013. május 3., péntek

I./7. rész- Kórházban

-Jól hallottam?! Na majd elintézem vele...-gondolkodott el Niall.
-Milyen védelmező vagy!-mondtam elképedve.
-Hát akit szeretek, általában megvédem.
-Nincs mitől megvédened! Harry mindenkivel ezt csinálja-nyugtattam. De megint bevetette a bánatos kisfiú nézését, ami a legédesebb a világon! 
Ekkor a főorvos lépett be az ajtón, hogy közölje 2 hét múlva szedik le a gipszet. 
-Ne! Az nem lehet!!! Pont a jobb kezem, így írni sem fogok tudni! Mégis hogy gondolták ezt? Én jól vagyok! Nem kell a gipsz...-törtem ki, de akkor eszembe jutott, hogy ezen nem lehet változtatni és nem a doktorok hibája, hanem kizárólag az enyém, amiért nem bíztam eléggé a barátomban. 
-Bocsánat! Sajnálom, csak ez a mai nap eléggé lefárasztott...Köszönöm, hogy szólt...-mondtam, de akkor már menthetetlenül kínossá vált a helyzet, mivel a doki otthagyott. Olyan "ez a lány biztos beszívott" fejjel nézett vissza rám utoljára. Amint becsukódott az ajtó, azonnal kitört belőlünk a nevetés. Már a könnyem is folyt, amikor Niall kijelentette két kacaj között, hogy "ebbe a kórházba sem jövünk többet". Egyszer csak megszólalt a Viva la vida a Coldplay-től, erről rögtön rájöttem, hogy Niall mobilja csörög, hiszen ez a kedvenc száma. Csak néhány szót csíptem el a beszélgetésből, mert ide-oda mászkált a teremben. Amit hallottam nem jelenthetett valami jót... 
-Komolyan? Három nap múlva? -én csak feszült figyelemmel néztem és hallgattam  Niall reakcióit. Mikor letette a telefont elég kétségbeesett arca volt. Nem bírtam hallgatni, már nagyon furdalt a kíváncsiság.
-Mi a baj? Minden rendben, Niall?
-Figyelj! Ha elmondom nem fogsz teljesen megrémülni?
-Nem ígérek semmit, mivel elég nehéz úgy nyugodtnak maradni, hogyha valami sokkoló hírt akarsz velem közölni.
-Az a helyzet, hogy most beszéltem Liam-el és Paul nemrég mondta nekik, hogy kezdjünk készülődni, mert három nap múlva megyünk  vissza Londonba. 
-Nem akarom, hogy elmenj! -mondtam, és megteltek a szemeim könnyel.
-Én sem szeretnék tőled elszakadni, de amint tudok eljövök hozzád. -nyugtatott.
-Minél hamarabb! -de ekkor már a könnycseppek másodpercenkét folytak végig, a sokktól kipirult arcomon. Most jöttem rá igazán, hogy menthetetlenül beleszerettem Niall-be. Elkezdte nekem énekelni a More Than This-t. Nem tudom eldönteni, hogy a daltól, a fáradtságtól vagy attól, hogy Niall közellétében teljes biztonságban érzem magam, de azonnal elaludtam.
Az álmom elég furcsa volt...Arról szólt, hogy Linda bőrrákban meghalt, és szeptemberben elköltöztünk Londonba, mert apa ott kapott állást.

Reggel nem volt szükségem ébresztőórára. A szomszéd szobában biztos valami oltárian beteg ember feküdhet, de annyira köhögött, hogy az egész kórház tőle zengett. Az ágyam mellett volt egy fele akkora virágcsokor, mint én vagyok amiben találtam egy apócska kis borítékot. Ez állt a levélben:
" Jó reggelt, Pumpika! Sajnálom, hogy nem  találkoztunk, de túlóráznom kellett, mert nagyon sok elmaradásom volt. De ígérem ma este látni fogsz! Puszi: Apa"
Szerintem az aláírásra nem volt nagy szükség, mivel már az első mondatból rájöttem, hogy apa az. Hiszen ki más hívna úgy, hogy Pumpika? Ezt félretéve nagyon aranyos volt tőle ez a virág. De még volt ott három szál vörös rózsa. Ezekre egy ugyan olyan árnyalatú kis szalaggal rá volt kötve egy kicsike zöld zsákocska. Kibontottam és találtam benne egy kis cetlit amin ez állt:
"Szia, Zsófi! Remélem valami szupert álmodtál, mert én valami hihetetlen jót. Ne ijedj meg, amiért nem vagyok ott veled reggel, de csak délben engednek téged haza, én viszont addig éhen halnék. Feltételezem, hogy te is, így elmentem gyrosért. Nézd meg mi van még a zsákban. Niall:) 
P.S.: I love you! 
Az álmomról ne beszéljünk, mert ez kettős érzést váltott ki belőlem, de a kajában teljes mértékben jól gondolkodott. Éhen halok! És ez a P.S.: I love you! Tudja, hogy ez az egyik kedvenc filmem, és imádom ha hős szerelmest játszik! Amit pedig a zsákban találtam, az egy gyönyörű nyaklánc szív alakú medállal, amibe bele van vésve, hogy "Az ír manódtól <3". Ez az ajándék fogott meg a legjobban. Ez olyan igazi Niall-es, de sajnos egyedül ezt sem tudtam betenni a nyakamba a szerencsétlenkedésem miatt. Előkaptam a táskámból a telómat és a fülhallgatómat és hogy feldobódjak még jobban meghallgattam a OWOA-t, majd az összes számukat. Közben folyamatosan azon jártak a gondolataim, hogy mi lesz kettőnkkel hogyha Niall elutazik. Nem kínoztam magam tovább, átöltöztem valami normális ruhába és pakolni kezdtem a cuccaimat, hogy valamivel hasznossá is tegyem magam. Ahj, nem hiszem el...Már megint leejtettem a telómat és szétesett, természetesen még az ágyam alá is bepattant 1-2 darab... Mivel az ágyak a kórházakban elég magasak szoktak lenni így csak lehajoltam érte. Megmarkoltam az akkut és a SIM- kártyát, de ekkor egy kezet éreztem a hátsó felemen, ami egyre csak simogatott...Mivel eléggé meglepett, bevertem a fejem, de amint észhez tértem visszakézből adtam neki egy pofont a még ép kezemmel. De hála az égnek nem nagyot mert mikor megpillantottam a mögöttem álló személyt, teljesen lefagytam. 


A következő részhez is legalább 3 komment kell. Remélem tetszik, várom a megosztásokat is:) 

2013. május 1., szerda

I./6. rész- Problémák

Az órámra pillantottam, reggel 8:34 volt. Jesszus! Hol van Niall? Nem hiszem el, hogy ilyen alattomos... Miért lépett le? -folyamatosan ez járt a fejemben. Próbáltam hívni, de nem vette fel. Ide- oda járkáltam a szobámban. Újra hívtam, ekkor már nem volt kapcsolható. Hagytam neki egy üzenetet:
"Miért mentél el?  Rossz nélküled ébredni. Szemét vagy!! Mit képzeltél, hogy talán csak ennyit mondok "semmi baj, menj csak"?! Ugyan olyan vagy, mint az összes többi srác!"
Tárcsáztam Maya számát, első kicsengés után fel is vette. 
- Szia, Zsófi vagyok. Elegem van, minden pasi egyforma! Egyedül ébredtem és még csak egy rohadt üzenetet sem hagyott az éjjeli szekrényemen! 
-Helló, nyugi, biztos csak valami dolga volt és nem akart felébreszteni. 
-Azt biztos mondta volna tegnap! 
-Nem biztos. Lehet, hogy reggel hívták és sürgős volt. Hiszen sztár! 
-Arra felébredtem volna. Nem alszom olyan mélyen, hogy ne kelnék fel egy telefon csörgésre. 
-Biztos nem húzott el rögtön Londonba egy szó nélkül! És ha csak elment mosdóba?
-Igaz...De bolond vagyok! 
-Na lát...-majd rácsaptam a telefont.Felkaptam egy farmert és egy pólót és rohantam le a lépcsőn ezerrel.
-Zsófi, mi ez a nagy rohanás?!-kért számon anya.
-Láttad Niallt? Eltűnt mellőlem. Reggel nélküle ébredtem. Anya, nem szeret engem! Ugyan olyan mint a többi!
-Nyugodj meg! Biztos vagyok benne, hogy szeret. Tegnap úgy nézett rád, hogy azt elmondani nem lehet.
-Nem, anya!! Nem tudok megnyugodni. Még csak két napja vagyunk együtt, de már lelép minden figyelmeztetés nélkül? -visítottam.
-Én nem láttam elmenni. Apád pedig már nagyon korán elment szemészetre. -ekkor már nem bírtam tovább. Kitört belőlem minden. A könnyek patakokban folytak végig az arcomon. 
-Zsófi, ne sírj! Biztos vagyok benne, hogy nem hagyott el! -nyugtatott.
-Könnyen beszélsz! Te nem éled át mindezt!-majd felkaptam a pulcsim és becsaptam magam mögött az ajtót. Rohantam végig az utcákon, egészen Mayáékig. Kopogtattam az ajtón. Kisvártatva Maya anyukája ajtót nyitott.
-Szia, Zsófi! Máris szólok Mayának. 
-Csókolom! Rendben, köszönöm. -mondtam erőltetett mosollyal az arcomon.
-Gyere be! Maya, itt van Zsófi!- kiabálta Andi néni.
-Megyek, anya!- hallatszott Maya hangja. Rohant le a lépcsőn, egyenesen hozzám. Azonnal megölelt, ami nagyon jól esett, hiszen ilyen helyzetekben az igaz barátok mindig mellettünk vannak. Elindultunk Maya szobájába, a lépcsőn fel és szembe be az ajtón.  Leültem a kanapéjába és hadarni kezdtem.
-Megnéztem mindenütt, de nyoma veszett. Egyszerűen lelépett!! És senki nem látta elmenni. Nem szeret engem! Teljesen kikészít! Persze szédíteni, arra jó vagyok! 
-Pedig én ezt nem gondoltam volna pont Niall-ről! Hiszen Ő nagyon közvetlen, és őszinte. Szerintem biztos nyomós oka volt arra hogy egyszerűen eltűnjön mellőled!-magyarázta Maya- de próbáld meg felhívni!
-Már nagyon sokszor próbáltam, de nem vette fel, majd nem volt kapcsolható. Hátha most sikerül...-pityeregtem.De megint nem tudtam elérni. Legalább venné fel azt a nyamvadt telefont! Hiszen azért van, vagy nem?! -gondoltam. 
-Nézzünk valami filmet, hátha megnyugszol! -tanácsolta Maya.
-Jó nézzünk...-mondtam dühösen.
-LOL jó lesz? 
-Igen, nézzük.-vágtam rá gondolkodás nélkül. 
*KÉSŐBB* 
-Lehet hogy te is csak a rosszabb esetre gondolsz mindig mint Lola.
-Muszáj volt felhozni? Na én viszont most megyek haza hátha azóta van valami fejlemény... Kikísérsz? 
-Persze!-válaszolta Maya. 
-Helló, és köszi a vigasztalást! 
-Semmiség, hy! - Rohantam haza, amilyen gyorsan csak tudtam szedni a lábaimat. Amint beléptem az ajtón ott találtam Niallt. 
-Te meg mit keresel itt?! 
-Sajnálom! De én csak...
- Nem fogom végighallgatni a kifogásaidat! Mondd meg nyugodtan, hogy nem szeretsz, csak jó volt játszadozni velem! -majd kirohantam az ajtón egyenesen az utcára, Niall utánam- Két nap! Két napja vagyunk együtt, és máris lelépsz?! -amint kimondtam, egy autó hajtott felém. Mintha a lában földbe gyökerezett volna, nem bírtam mozdulni. 
-Zsófi-hallottam Niallt kiabálni. Fájdalom nyilallt bele a jobb kezembe, kibírhatatlan volt.
-Áú!!-kiabáltam. Amikor kinyitottam a szemem csak Niallt és egy ismeretlen férfit láttam. Mindketten nagyon rémültek voltak.
-Minden rendben, édesem?-kérdezte Niall.
-A jobb kezem nagyon fáj, de ezen kívül igen.
-Nagyon sajnálom, Hölgyem! Nem tudtam fékezni!- mentegetőzött a férfi.
-Beviszem a kórházba. -szólt Niall anyunak, aki természetesen jött velünk. Út közben folyamatosan kérdezősködött hogy nincs-e hányingerem, vagy hogy látok- e rendesen... Tudom, hogy csak aggódik de mikor hatodszorra kérdezte meg ugyan azt elegem lett. 
-Anya, jól vagyok. Ha valami bajom lesz elhiheted , hogy szólni fogok. Ne aggódj már ennyire! -mondtam dühödten.Erre anyu lesütötte a szemét. Többet nem kérdezősködött. 
Amint odaértünk Niall kinyitotta nekem az ajtót majd az ölébe vett és így vitt be a kórházba, hiába mondtam hogy a lábaimmal semmi baj nincs. 
A doktor nő azt mondta hogy eltört a kezem és enyhe agy rázkódásom van, de ezen kívül semmi komoly. Begipszelték a kezemet és végigmentünk egy tágas fehér folyosón egészen egy egy ágyas szobáig, ahol aludnom kell éjjel, mert bent kell maradnom megfigyelésen. Befeküdtem az ágyba, Niall pedig odaült mellém gy székre. 
-Sajnálom a ma reggeli eltűnést, de dedikálásom volt amit elfelejtettem megemlíteni. Tényleg ne haragudj rám. Szeretlek, és soha nem akarnálak megbántani! -mondta.
-Semmi baj...Én is szeretlek! -fogtam meg a kezét. Ekkor kinyílt az ajtó, anya lépett be rajta és mondta hogy elintézte a papírokat a doktor nővel. 
-Na, Zsófi nem megmondtam, hogy biztos volt nyomós oka arra, hogy elmenjen?!
-De anya, megmondtad...-ismertem be anya igazát. 
Niall felhívta a srácokat, hogy ne keressék, mert bent marad velem éjszakára. Majd a kezembe nyomta a telefonját és ennyit mondott:
-A srácok beszélni akarnak veled.- A fülemhez vettem a telefont és beszélni kezdtem.
-Helló, srácok! Mizujs?
-Szia, Zsófi! -mondták egyszerre- Szeret téged Niall. Dedikáláson végig ott pattogott, hogy mi lesz ha soha nem bocsájtasz meg neki. -fejezte be Liam. 
-Én is őt, csak többet ilyet ne csináljon-néztem Niall-re.
-Jogos. Jobbulást! Reméljük hamar meggyógyulsz!
-Köszi, srácok.
-Na szia, puszi! -köszöntek el. 
-Helló! Puszi!
-Ja és remélem a popsid is ugyan olyan jó maradt! -mondta nevetve Harry. Majd letette. Azt hiszem ezt Niall is hallotta az arc kifejezéséből ítélve...

3 megjegyzés a következő részért:) Remélem tetszik! Kérlek titeket, hogy osszátok meg a blogomat:)) puszi

Remélem mindenkinek feltűnt hogy van a blogom tetején zenelejátszó:)