I./7. rész- Kórházban

-Jól hallottam?! Na majd elintézem vele...-gondolkodott el Niall.
-Milyen védelmező vagy!-mondtam elképedve.
-Hát akit szeretek, általában megvédem.
-Nincs mitől megvédened! Harry mindenkivel ezt csinálja-nyugtattam. De megint bevetette a bánatos kisfiú nézését, ami a legédesebb a világon! 
Ekkor a főorvos lépett be az ajtón, hogy közölje 2 hét múlva szedik le a gipszet. 
-Ne! Az nem lehet!!! Pont a jobb kezem, így írni sem fogok tudni! Mégis hogy gondolták ezt? Én jól vagyok! Nem kell a gipsz...-törtem ki, de akkor eszembe jutott, hogy ezen nem lehet változtatni és nem a doktorok hibája, hanem kizárólag az enyém, amiért nem bíztam eléggé a barátomban. 
-Bocsánat! Sajnálom, csak ez a mai nap eléggé lefárasztott...Köszönöm, hogy szólt...-mondtam, de akkor már menthetetlenül kínossá vált a helyzet, mivel a doki otthagyott. Olyan "ez a lány biztos beszívott" fejjel nézett vissza rám utoljára. Amint becsukódott az ajtó, azonnal kitört belőlünk a nevetés. Már a könnyem is folyt, amikor Niall kijelentette két kacaj között, hogy "ebbe a kórházba sem jövünk többet". Egyszer csak megszólalt a Viva la vida a Coldplay-től, erről rögtön rájöttem, hogy Niall mobilja csörög, hiszen ez a kedvenc száma. Csak néhány szót csíptem el a beszélgetésből, mert ide-oda mászkált a teremben. Amit hallottam nem jelenthetett valami jót... 
-Komolyan? Három nap múlva? -én csak feszült figyelemmel néztem és hallgattam  Niall reakcióit. Mikor letette a telefont elég kétségbeesett arca volt. Nem bírtam hallgatni, már nagyon furdalt a kíváncsiság.
-Mi a baj? Minden rendben, Niall?
-Figyelj! Ha elmondom nem fogsz teljesen megrémülni?
-Nem ígérek semmit, mivel elég nehéz úgy nyugodtnak maradni, hogyha valami sokkoló hírt akarsz velem közölni.
-Az a helyzet, hogy most beszéltem Liam-el és Paul nemrég mondta nekik, hogy kezdjünk készülődni, mert három nap múlva megyünk  vissza Londonba. 
-Nem akarom, hogy elmenj! -mondtam, és megteltek a szemeim könnyel.
-Én sem szeretnék tőled elszakadni, de amint tudok eljövök hozzád. -nyugtatott.
-Minél hamarabb! -de ekkor már a könnycseppek másodpercenkét folytak végig, a sokktól kipirult arcomon. Most jöttem rá igazán, hogy menthetetlenül beleszerettem Niall-be. Elkezdte nekem énekelni a More Than This-t. Nem tudom eldönteni, hogy a daltól, a fáradtságtól vagy attól, hogy Niall közellétében teljes biztonságban érzem magam, de azonnal elaludtam.
Az álmom elég furcsa volt...Arról szólt, hogy Linda bőrrákban meghalt, és szeptemberben elköltöztünk Londonba, mert apa ott kapott állást.

Reggel nem volt szükségem ébresztőórára. A szomszéd szobában biztos valami oltárian beteg ember feküdhet, de annyira köhögött, hogy az egész kórház tőle zengett. Az ágyam mellett volt egy fele akkora virágcsokor, mint én vagyok amiben találtam egy apócska kis borítékot. Ez állt a levélben:

" Jó reggelt, Pumpika! Sajnálom, hogy nem  találkoztunk, de túlóráznom kellett, mert nagyon sok elmaradásom volt. De ígérem ma este látni fogsz! Puszi: Apa"

Szerintem az aláírásra nem volt nagy szükség, mivel már az első mondatból rájöttem, hogy apa az. Hiszen ki más hívna úgy, hogy Pumpika? Ezt félretéve nagyon aranyos volt tőle ez a virág. De még volt ott három szál vörös rózsa. Ezekre egy ugyan olyan árnyalatú kis szalaggal rá volt kötve egy kicsike zöld zsákocska. Kibontottam és találtam benne egy kis cetlit amin ez állt:

"Szia, Zsófi! Remélem valami szupert álmodtál, mert én valami hihetetlen jót. Ne ijedj meg, amiért nem vagyok ott veled reggel, de csak délben engednek téged haza, én viszont addig éhen halnék. Feltételezem, hogy te is, így elmentem gyrosért. Nézd meg mi van még a zsákban. Niall:) 

P.S.: I love you! 

Az álmomról ne beszéljünk, mert ez kettős érzést váltott ki belőlem, de a kajában teljes mértékben jól gondolkodott. Éhen halok! És ez a P.S.: I love you! Tudja, hogy ez az egyik kedvenc filmem, és imádom ha hős szerelmest játszik! Amit pedig a zsákban találtam, az egy gyönyörű nyaklánc szív alakú medállal, amibe bele van vésve, hogy "Az ír manódtól <3". Ez az ajándék fogott meg a legjobban. Ez olyan igazi Niall-es, de sajnos egyedül ezt sem tudtam betenni a nyakamba a szerencsétlenkedésem miatt. Előkaptam a táskámból a telómat és a fülhallgatómat és hogy feldobódjak még jobban meghallgattam a OWOA-t, majd az összes számukat. Közben folyamatosan azon jártak a gondolataim, hogy mi lesz kettőnkkel hogyha Niall elutazik. Nem kínoztam magam tovább, átöltöztem valami normális ruhába és pakolni kezdtem a cuccaimat, hogy valamivel hasznossá is tegyem magam. Ahj, nem hiszem el...Már megint leejtettem a telómat és szétesett, természetesen még az ágyam alá is bepattant 1-2 darab... Mivel az ágyak a kórházakban elég magasak szoktak lenni így csak lehajoltam érte. Megmarkoltam az akkut és a SIM- kártyát, de ekkor egy kezet éreztem a hátsó felemen, ami egyre csak simogatott...Mivel eléggé meglepett, bevertem a fejem, de amint észhez tértem visszakézből adtam neki egy pofont a még ép kezemmel. De hála az égnek nem nagyot mert mikor megpillantottam a mögöttem álló személyt, teljesen lefagytam. 


A következő részhez is legalább 3 komment kell. Remélem tetszik, várom a megosztásokat is:)