Lehet pipálni a részek alatt a véleményetek szerint:))
By: Zsófi :*
Egy apró zöld boríték tűnt ki a sok számla és újság közül. Rögtön sejtettem, hogy mi is lehet az. Berohantam a házba, ledobtam magam a kanapéra és türelmetlenül téptem fel a borítékot. Megrémített amit benne láttam, honnan tudhat ennyi mindent rólam egy titokzatos személy?! Ráadásul a betörésről csak Stell-nek, Mayának és Zitának meséltem körülbelül 20 perce... Kezdtem úgy érezni, mintha minden egyes percben itt lenne mellettem és figyelne, de valahogy mégis tudtam legbelül, hogy ő egy különleges ember. Gondolkodás közben egy kávét is csináltam magamnak, mert úgy éreztem mintha élőhalott lennék...
Kezemben a forró kávéval-aminek nagyon finom illata, mintha beterítette volna a szobát- leülte a kanapéra és ahogy a filmekben szokták bekapcsoltam egy kis halk zenét a tragikus hatás kedvéért. Bár az ötlet nem jött be, de jól tett nekem ez a kis relaxáció. Mindeközben anya is hazaért , így indultunk is a moziba.
*Moziban*
Találomra választottunk egy filmet a címe alapján, de már biztos voltam benne, hogy soha többet nem választok találomra... Valami förtelmes ez a film. Arról szól, hogy van egy házaspár akik megerősítik a házassági fogadalmukat, de megcsalja a férje és a nő megöli. Elmebetegek! Ki az aki ilyet talál ki? Na mindegy, ezt is túléltem, mert végig majszoltam a kukoricát mintha csak egy vérszomjas hörcsög lennék, úgy tömtem magamba. Anyu már kezdett kikészülni amikor az innivalóm maradékát próbáltam kiszürcsölni a pohárból, ezt onnan sejtem, hogy hozzám vágott egy marék kukoricát. Szerintem inkább büszkének kéne lennie a lányára- aki mellesleg 19 évesen ilyeneket csinál- mert elfoglalja magát és soha nem unatkozik. Jó bevallom a másik oldalon is van némi (mondom némi!) igazság... Lehet, hogy nem kellett volna szürcsölnöm, de olyan finom volt az a málnás lötty!
A film után elindultunk a folyosón kifele.
-Elmegyünk egy kicsit vásárolni? -néztem bociszemekkel anyura, miközben a poharat és a popcorn-os dobozt az óriási kukába dobtam.
-El, csak kérlek ne szürcsölj, vihogj és kölyökkutya szem bevetésre sem különösebben vágyom! Az Istenért, két hét múlva 19 éves vagy! -állt meg a kedvenc boltom előtt.
Izgatottan indultam el a bolt ajtaja fele, de mikor visszanéztem megláttam anyu szúrós tekintetét, ami nem árulkodott semmi jóról. Azt hiszem próbál letagadni... Sok volt az a kávé suli után. Szerencsémre sikerült teljesen visszafognom magam a vásárlás idejére, ezért még csak ott sem hagyott anya. Tíz perc kimerítő kutakodás után szemet vetettem egy gyönyörű barackszínű nyári ruhára, ami tökéletesen passzolt az idomaimra.
Ahogy szokták mondani: mintha rám szabták volna! Nem mintha egoista lennék ám, de tényleg elállt a szavam. De nem csak nekem, hanem anyának is bővült a ruhatára egy nagyon szép selyem blúzzal, rajta egy apró kis masnival.
Nem sokkal később elégedetten távoztunk a plázából.
*Másnap reggel a suliban*
Azt hiszem ideje lenne beletörődnöm, hogy végzős vagyok és ez az utolsó nap a suliból, ami azt jelenti, hogy palántázhatunk és gazolhatunk a suli kertben...
Törin 69. óra volt amiről rögtön a göndör szívtiprónk jutott az eszembe, így Anettal az egész órát végignevettük. A tanárnak nem nagyon tetszett, de úgy tűnt, hogy ma kicsit lazább lesz mert mégis ez az utolsó nap. Talán megesett ezen a két hülyén a szíve. -gondolkodtam angolon. Gondolom totál feltűnően bambultam, mert akkor:
-Zsófi, válaszolnál a kérdésemre, vagy már kiesett a szemed a nagy bambulásban? -kérdezte ingerülten tanár nő.
-Bocsánat-mondtam rákvörös arccal. Mikor kinyitottam a tankönyvemet a fordítandó szövegnél, tényleg mintha kiesett volna a szemem.
Ott volt a Big Ben, amitől elkezdtem hadarni Anettnak, hogy 3 nap és én is ott fogok állni, amit a tanár szintén nem nagyon díjazott... Ezért az egész órát kint kellett töltenem a folyosón. Nem unatkoztam. "Az a fajta lány vagyok, akinek mindig ott van a telója a kezében a fülhallgató a fülében és az a bizonyos fiú a gondolataiban."
*Csrrrr* -hozott vissza a valóságba a csengő. Indultunk palántázni. Kaptunk néhány kapát és gereblyét és már neki is állhattunk a kertészkedésnek.
Borzalmasan fájt a derekam ahogy a tanár mondaná: "Lyuggalás"-tól, ezért átálltam a palántázásra. Amikor készen lettünk három hosszú sorral, mondta a tanár, hogy már csak 15 perc és mehetünk haza, de szokás szerint, mikor letelt mehettünk gazolni. Szerintem senkit nem láttak még olyan élvezettel gazolni, mint ahogy mi tettük. Néha sikerült a gaz helyett a borsót kihúzni tövestől, de nem nagyon csináltunk belőle problémát. Számunkra ez nem volt akadály, mert fogtuk és visszaillesztettük a megfelelő helyre, mintha mi sem történt volna.
Amint hazaértem nekiálltam pakolni a londoni útra. Bepakoltam minden táncos ruhámat egytől-egyig, ezzel teljesen megtelt egy bőrönd. A lényegesebb dolgaimat még be sem raktam... Kíváncsi vagyok így mi lesz a végére. A fürdőszobában találtam egy rózsaszín dobozt. Kinyitottam és egy újabb levél várt rám benne.
"Kedves Directionerem! Gyönyörű leszel ebben a ruhában, szeretném ha ezt vennéd föl az első találkozásunkra."A ruha gyönyörű volt, és nagyon egyszerű. Éppen ez fogott meg benne. Imádom, bár azt kétlem, hogy ebben bárkinek is tetszenék... Nem vagyok én elég szép ehhez.
Hogy gondolta, hogy ezt vegyem föl az első találkozásunkra,ha azt sem tudom, hogy ki írogat nekem?!-gondoltam. Ideje lenne, hogy végre elárulja, hogy mit akar tőlem és hogy ki ő valójában... Egyre jobban foglalkoztatott, ezért kigondoltam valamit...
